Budapesten kirándultak a 4. A osztályosok
Iskolánk 4. A osztályos tanulói május 10- én osztálykiránduláson vettek részt Budapesten. Metróval közlekedtek a fővárosban. Meglátogatták az Országházat, hajóztak
„Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János: Domokos napra)
Kedves Látogató!
A Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola 1988 óta viseli a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjének nevét, aki irodalmi tevékenysége mellett tanár volt, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy napjainkban is hűen ragaszkodunk azokhoz az értékekhez, melyek méltóak Arany János életéhez és munkásságához. Iskolánk vezetése és a pedagógus kollégák számára elsődleges, hogy magas színvonalon, felkészülten oktassák a tanulókat, a megfelelő szintű tudás megszerzése mellett pedig nyitott és életvidám gyermekek lépjenek be nap mint nap az iskola falai közé.
Ha rendszeresen olvassák honlapunkat, Önök is láthatják, hogy számos tanulmányi versenyen vesznek részt diákjaink, közülük sokan szép eredményeket érnek el, kollégáink pedig egész évben színes programokat szerveznek számukra.
2021 szeptemberétől újra 8 osztályos általános iskolaként működünk, mellyel visszatértünk a kezdetekhez, és amely nagy kihívás, ugyanakkor nagy öröm számunkra.
Alapelvünk a Költő egyik legszebb és legismertebb idézete, miszerint „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben”.
Kellemes időtöltést kívánunk az oldalunk böngészéséhez!
Tisztelettel:
Schleipfnerné Gáspár Andrea
intézményvezető
Iskolánk 4. A osztályos tanulói május 10- én osztálykiránduláson vettek részt Budapesten. Metróval közlekedtek a fővárosban. Meglátogatták az Országházat, hajóztak
Újabb dobogós eredmény született a hétvégén. Május 12-én Zalalövőn az I. Ostrom Kupa Nyugat-magyarországi Akrobatikus Rock and Roll táncversenyen Géczi
A mai napon iskolánk legkisebb tanulói egy felejthetetlen bábelőadást nézhettek meg a Lázár Ervin Program keretében, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház
Iskolánkban, kollégáink számára fontos a személyes példamutatás, a hitelesség a sport területén is. Négy pedagógusunk vett részt az elmúlt hétvégén
Az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről szóló tájékoztató:
Copyright © 2022 Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola - Minden jog fenntartva